Doručenie zadarmo nad 100,00 € !

Sikertörténetek

Nagyon hálás vagyok A Turbó Diétának!

Turbó Diéta

Autor článku:

Turbó Diéta

 

2010-ben röpke 3 hónap alatt sikerült kb. 30 kg túlsúlyt felszednem, pedig sportoltam és viszonylag aktív életet éltem. Meghíztam, beletörődtem.

Turbó Diéta2014-ben kiderült, hogy PCOS-es vagyok. Kicsit örültem is neki, meg nem is, hiszen már volt mire fognom a túlsúlyom, de valahogy még mindig nem tudtam, hogyan kezdhetnék neki az egésznek. Egyre többet kaptam meg a dagadt megjegyzést, egyre inkább zokon vettem, ha rajtam nevetnek. Önbizalmam szinte semmi nem maradt. Már az utcára alig mertem kimenni, féltem az emberektől.

Ez így nem mehet tovább!

Jött a nagy beismerés, ha így folytatom jó vége nem lesz, változtatnom kell. Nem éreztem jól magamat a bőrömben, undorodtam saját magamtól, ha tükörbe néztem. Ekkor kezdtem el azon töprengeni, hogy hová lett az a mindig mosolygós, magabiztos lány, aki voltam. 

Aztán jött a Turbó Diéta®

Sokat vacilláltam a dolgon, rengeteg fórumon utánanéztem a dolognak, míg végül úgy döntöttem belevágok. Ekkor a súlyom már 103,4 kg volt. Az intenzív programot választottam magamnak, aminek a segítségével 6 kg-ot sikerült leadnom. Jelenlegi súlyom 97,2 kg.  A két hét alatt egyáltalán nem éheztem, sportolni is tudtam. Sőt megcsináltam az intenzív program alatt életem első teljesítménytúráját, jócskán szintidőn belül.  

És hogy mit kaptam a Turbó Diétától®? Mi változott?

Az első, ami a legfontosabb dolog, amit bevezetett az életembe, a RENDSZERT. Nem eszem összevissza. Minden nap ugyanakkor, rendszeresítette a folyadékbevitelt, ügyelek rá, hogy a napi 3 liter folyadékot elfogyasszam. Reggel fel tudok kelni, este el tudok aludni. Naplót vezetek, mind az étkezésemről, mind a sportolásomról. A fogyókúrát továbbra sem hagyom abba, szeretném tovább folytatni a 30 napos programmal, míg nem sikerül elérnem az álomsúlyomat ismét, amikor is jól éreztem magam a bőrömben, amikor nem éreztem magam kevesebbnek, mint a többi ember.

A ruhaméretem 48-asról ismételten 42-es, amire már évek óta nem volt példa, már tudok ruhákat vásárolni nem csak a molett divatüzletekben. Ez erőt ad és eszem ágában sincs feladni, mert vissza akarom kapni, azt az életvidám, magabiztos lányt, aki egykor voltam :)

Köszönet nektek: Vivi

Turbó Diéta

BLOG 10 užitočných tipov na stravovanie 10 užitočných tipov na stravovanie 10 užitočných tipov na stravovanie

Zostavili sme pre vás niekoľko užitočných, ľahko sledovateľných a kedykoľvek denných tipov, ako zefektívniť stravu.

#výživa
Recepty Ríbezľová polievka s mätou Ríbezľová polievka s mätou Ríbezľová polievka s mätou
#obed #bezlepkový #aj pre diabetikov #polievka

Diétna kalkulačka: Nájdite tú pravú diétu pre vás!

Nájdite svoj ideálny Idealbody balík!

Pohlavie:

kg

cm