Noémi folyamatosan küzdött a pluszkilóival, amelyek ráadásul egyre csak szaporodtak. Végül sikerült visszanyernie az önbizalmát.
Nem kezdődhet 8-assal a súlyom!
Jogászként irodai munkát végzek, ami főleg akkor nem tesz jót az embernek, ha eleve súlyproblémákkal küzd, és nekem már egyetemista korom óta gondjaim voltak e téren. Többszöri diétákkal 70-72 kilóra sikerült ugyan olykor lefogynom (175 cm vagyok), de mindig visszaugrott, és tavaly átléptem a rettegett 80 kg-ot is, így persze azonnal tenni akartam a fogyás érdekében.
Épp Idealbody-ztam, amikor IdealBody®-zni hívtak
A Nagy Fogyás verseny előtt éppen diétáztam, és épp a 30 napos programmal, mivel több ismerősömnél is eredményesnek láttam.
A versenynek 82 kilósan vágtam neki, a végére pedig 75 kg lettem. Eredetileg 10 kg-tól szerettem volna megszabadulni, de úgy voltam vele, hogy ha már újra rám jönnek a kedvenc ruháim, elégedett leszek. És ezt a célt sikerült is elérni!
Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladom
Eleinte kétségeim voltak, vajon bírni fogom-e, de hamar rá jöttem, hogy nem nehéz betartani a „szabályokat”. A diéta ideje alatt végig jó volt a közérzetem, sosem éreztem éhségérzetet, nem éreztem úgy, hogy valamiről le kell mondanom. A különböző ízű turmixok és a javasolt étrendben szereplő ételek is laktatóak és finomak voltak. Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladom, és meg is lett az eredménye. A 7 kg fogyás látványos, és végre újra jól érzem magam a bőrömben. Sőt, nemcsak jól, de magabiztosabbnak, csinosabbnak és vonzóbbnak is. És ezt mások is észreveszik.
Noémi 3 hónap alatt összesen 7 kg-tól szabadult meg.

Az ő sikertörténete is érdekelhet:
