Autor článku:
IdealBody®
Autor článku:
IdealBody®
2017 őszén a Rádió 1 gyűjtést szervezett a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány számára, melyhez örömmel csatlakoztunk.
Amint tudomásunkra jutott a Rádió1-es Balázsék megmozdulása, kaptunk is az alkalmon, hogy egy jó ügy mellé álljunk. A cégünk, az Idealbody Kft. 300 000 Ft-tal támogatta az alapítvány munkáját, öt másik céggel együtt összesen több, mint 1 millió forint adomány gyűjtöttünk össze.
Közhasznú alapítványunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy kifejezetten a közvetlen beteget segítsük. Leukémiás gyermekeket, illetve rosszindulatú vérképzőszervi, csontvelő-transzplantált betegeket támogatunk. A gyerekek mellett mi a felnőtt betegeket is segítjük!
"A mi kis támogatottaink, hőseink, bizony hosszú-hosszú heteket, hónapokat, nem ritkán éveket töltenek kórházban, s ezalatt az idő alatt, amíg életük nagy harcát vívják, bizony segítségre szorulnak. A segítségünk nagyon is jól jön a kezelések előtt, alatt, és az utógondozásban egyaránt. Mindenben próbálunk a szülők, és felnőtt betegeinknek segítségére lenni, őket pénzbeli és tárgyi támogatásban részesíteni." Bajzát Krisztián, az alapítvány képviselője
Biztosak vagyunk benne, hogy az összeg jó helyre került, és reméljük, hogy ezzel az összeggel is enyhíthetünk a kis betegek terhein.
Ha Te is szeretnéd támogatni az alapítványt, az alábbi linken találsz róla infókat:
http://www.tegyunkleukemia.hu/
Váš kosík je prázdny!
Podľa nás by Vás to mohlo zaujímať.
Vnútroštátne doručenie je bezplatné!
Spolu
0,00 €
Naozaj to chcete odstrániť?
produkt z košíka?
Zadajte svoju e-mailovú adresu a my vás budeme kontaktovať hneď, ako bude výrobok opäť k dispozícii v e-shope.
Úspešné prihlásenie