Autor článku:
IdealBody®
Autor článku:
IdealBody®
Egészen addig a pillanatig kövér voltam, míg meg nem ismertem az IdealBody®-t.
Gyerekkoromban rendszeresen csúfoltak az iskolában, nem is volt sok barátom. Felnőttként pedig számtalanszor kerültem olyan szituációba a súlyom miatt, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. Persze ezerféle módszert és fogyókúrát kipróbáltam, vagy teljesen sikertelenül, vagy az átmeneti sikereket újból visszahízott kilók követték. Utolsó reményem volt az IdealBody®, és nem kellett csalódnom. Már az első héten látványos eredményt tapasztaltam, és végre visszakaptam az esélyt egy egészséges, karcsúbb életre.
Igen súlyos egyéniségként 123,7 kilóval mérlegeltem a fogyókúrám kezdetén. 9 napon át ittam a turmixot, és már ez alatt az idő alatt majdnem hat kilót fogytam! 9 nap után sajnos fel kellett függesztenem a kúrát családi rendezvények és utazás miatt, de legalább a kezdeti sikerek motiváltak a folytatáshoz. Pedig már azt is csodaként éltem meg, hogy ezt a böjtszerű kúrát ilyen fegyelmezetten végig tudtam csinálni. A hétköznapokban valóságos falógép vagyok, ehhez képest azonban csak az első nap okozott kisebb nehézséget. A béltisztítás kicsit kellemetlen volt, de még így is megérte.
A második napon még küzdöttem a démonjaimmal, tudatosítanom kellett magamban, hogy a folyékony tápanyagok mellett sem vagyok éhes, nem kell szilárd ételekkel kiegészítenem az étrendemet. A harmadik nap már sokkal könnyebb volt, hiszen kezdett kialakulni a napi rutinom. A turmix és a leves teljesen elegendő volt ahhoz, hogy a szervezetem ne szenvedjen hiányt semmiben és éhes se legyek. A negyedik napon már abszolút nem éreztem éhséget, nem estem kísértésbe egy-egy büfé, gyorsétterem vagy pékség előtt sem, szinte érzéketlenné váltam az ételekre. A legnagyobb nehézséget inkább a környezetem jelentette, akik nem bíztak bennem. Bosszantott, hogy ennyire nem állnak ki mellettem, de mindez plusz erőt adott, hogy véletlenül se csábuljak el. A mérleg ráadásul napról napra kevesebbet mutatott, az eredmény szemmel látható volt!
Sajnos 9 nap után – önhibámon kívül ugyan,- abbahagytam a diétát. Ám a kezdeti sikerek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy az IdealBody® mentes időszakban is nagyobb odafigyeléssel táplálkozzam, több gyümölcsöt egyek, és lemondjak a gyorséttermi vagy zsíros ételekről. Így sikerült megtartanom a súlyomat.
Újra elkezdtem az IdealBody®-t, méghozzá egy igen szerencsés időszakban. Nyár volt, 40 fok, kimondottan jól esett a folyadékkúra. A hideg turmix nagyszerűen csillapított éhséget, szomjúságot egyaránt. Két hétig folytattam a diétát, és ez a tizennégy nap szinte észrevétlenül tovaszállt. Napról napra mérlegeltem, és napról napra voltam boldogabb és felszabadultabb. 123 kilósan vágtam bele a kúrába, így az első 6 kiló mínusz csak nekem volt látványos, a környezetem nem is vett észre semmi változást. Ám a két hét elteltével már mindenki döbbenten meredt rám, ha találkoztunk. Hiszen 16 kiló már igazán látványos eredmény! Ennyit fogytam összesen. Vagyis két hét alatt, több, mint tíz kilótól szabadultam meg.
És még mindig nem adtam fel. Mivel nekem ez a módszer abszolút működött, belevágtam harmadszor is. A legnagyobb álmom, hogy 100 kiló alá kerüljek, és az IdealBody®-nak® hála, ez az álom végre megvalósulni látszik. Attól sem félek – szemben más módszerekkel -, hogy a kúra végeztével visszahízom a kilókat. Teljesen máshogy viszonyulok már az evéshez és az ételekhez, megváltoztak a táplálkozási szokásaim. Felismertem, hogy a zöldségek és gyümölcsök nem csak egészségesek, de finomak is. Nem leszek többé saját magam ellensége. Minden egészséges és túlsúlyos embernek szívből ajánlom a diétát, hogy kívül, belül egyaránt megszépüljenek!
(Szerk.: A kép csak illusztráció, sajnos eredeti fotó nem áll rendelkezésünkre.)
Váš kosík je prázdny!
Podľa nás by Vás to mohlo zaujímať.
Vnútroštátne doručenie je bezplatné!
Spolu
0,00 €
Naozaj to chcete odstrániť?
produkt z košíka?
Zadajte svoju e-mailovú adresu a my vás budeme kontaktovať hneď, ako bude výrobok opäť k dispozícii v e-shope.
Úspešné prihlásenie