Tökéletesség kényszerből? - Anya lefogy! Blog 6. rész

07.21.

Ez pedig a „tökéletesnek kell lennem” kényszere ami az újságok címlapjairól, és a televízióból is rendszeresen ránk köszönt. Nagyon veszélyes dolog ideálokhoz hasonlítani magunkat, főleg azért is, mert soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a magazinok címlapjain mosolygó sztárok nagyon komoly gépezettel a hátuk mögött dolgoznak szépségükön, és még ebbe is besegít egy jó grafikus és a photoshop program.

Senki ne higgye azt, hogy a foci vébén felvonuló Giselle nem nagyszerű genetikájának és kőkemény edzéseknek köszönheti tökéletes alakját. Ilyen testből jó ha száz akad széles e világon, tehát mindig szem előtt kell tartani, hogy nem ez az etalon. Az etalon ugyanis Európában a 40-es méret. Ez az amivel az átlag nők rendelkeznek, és sokaknak még ez is rengeteg munkájukba kerül.

A húszas éveim egy részében folyamatosan azzal voltam elfoglalva, hogy fogyjak legalább öt kilót, volt, hogy tízet, és bizony nagyon nehezen sikerült. Akkor néztem végig a családi fotókat, és rájöttem, hogy az én genetikám ilyen: széles csípő, erős lábak. Akkor sem lesz vékonyabb a bokám, ha lefogyok egy egész méretet, pont úgy, ahogy a füléből sem tud fogyni az ember.

Átlagos nő vagyok tehát akinek hosszú időbe telt elfogadni önmagát, és aki mindig a fejéhez kap, ha csont sovány lányokat hall arról beszélgetni a kávézóban, hogy ők bizony inkább nem esznek semmit egész nap, inkább cigiznek és kávéznak, hogy hétvégén beleférjenek a 36-os miniruhájukba. Most komolyan: nem őrület ez? Ilyenkor legszívesebben megfordulnék, és megkérdezném őket, normális szerintetek amit csináltok?

Jó lenne, ha megtanulnánk szeretni önmagunkat, hiszen mindegyikőnk úgy különleges ahogy van. És nem mások, hanem a saját magunk kedvére diétázni, egészségesebb ételeket fogyasztani, mozogni, és ledobni néhány kilót. Jó lenne, ha nem kergetnénk buta álom képeket. Hiszen önmagunkban vagyunk egyediek és megismételhetetlenek, igaz hölgyeim?

További részek: